Kapcsolat

Bóna Ildikó

​​​​​​Szerencsésnek mondhatom magam, mert eddig is azzal segítettem az embereket, ami a szenvedélyem, ezért nem is éreztem munkának. Fodrászmesterként dolgoztam több mint 30 évig Győrben a saját kis üzletemben.
​Egy különleges fordulat által a kedvenc térségembe költöztem Magyarországon belül, a Balatonhoz. Folyamatosan kerestem a számomra legideálisabb lakhelyemet, ahol szívesen élek, ahol szabadnak érezhetem magam a természet közelségében. Jelenleg itt Balatonalmádiban találtam meg ezt a kis csodát számomra.
​Olykor kacérkodtam a gondolattal, hogy ebben segíthetnék másoknak is és egyszer minden elképzelés valóra válik! Így történt ez most velem is, amikor a sors elém hozta e remek párt, Tamást és Annamarit, akik az iroda megálmodói és tulajdonosai. Köszönet, hogy az ő szakmai vezetésükkel én is a csapat tagja lehetek.
​Célom, hogy segíthessek megtalálni az Önök álmai otthonát is!

​Amiben tudok még segíteni, az a Radiesztézia. Mit is jelent ez?
​Földsugárzás, amely behálózza a földünket. Ebből 2 fő sugárzás létezik, ami bizonyítottan káros az  emberi egészségre. A Vízér és a Hartman zóna. Ha ezekben tartózkodunk huzamosabb ideig napi szinten előhívják a fizikai testből a betegséget. Ezért is jó kimérni, pl. hogy hova helyezzük az ágyat, hol aludjunk, vagy ​hova rendezzünk be dolgozósarkot, ahol sokat tartózkodunk egyhelyben.
Így értékesítőként szívesen segítek ebben is, illetve az iroda is ezzel a plusz szolgáltatással bír, amennyiben valaki ezt igénybe venné!

​Patent Home Ingatlaniroda - A legjobb kapocs eladó és vevő között!




​​​​​​​​​​​

Patent Home Ingatlaniroda

    8200 Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 10. fszt. 2. Patent Home Ingatlaniroda
    +36 20 623-0958
    patentingatlanok@gmail.com

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?

Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése
Családi ház
Panellakás
Téglalakás
Üzlethelyiség
Sorház
Zártkert
Telephely
Társasház
Nyaraló
Gazdasági épület
Szálloda, panzió
Építési telek